Szintlépésileg

Látom ezeket a: ha nem keres, nem is vagy fontos neki és társai c. számomra érthetetlen, bölcsesség papírba csomagolt tömény lelki terror mondatokat megosztva a közösségi médiában…

Ezek leginkább arra jók, hogy valamilyen szinten áldozatot csináljunk magunkból, sajnálkozzunk és belecsússzunk ebbe az ugyan nagyon finom, puha bársonnyal bevont bolyhos angóra szőr érzésbe, de nekünk amúgy ez nagyon nem jó. És másnak sem az.

Szerintem ilyenkor értékeljük le magunkat úgy igazán, rendesen, akár padlódeszkáig, porig.

Ennek a másik oldala pedig a megsértődés, ami meg ugyanaz, csak pepitában. Mert itt meg megjelenik a KIEZTE?!, meg a miazhogyÉNnemérdeklem?!, c. drámatagozatos elemekkel tarkított road show, aminek ugyanígy se eleje, se vége.

Sem a sajnálat, sem a sértődés nem tartozik a pozitív érzelmek közé. Mindegy, hogyan van jelen vagy mennyire. Szóval nem lehet jó. Ami meg nem jó, azt nem szeretjük sem érezni, sem éreztetni, gondolom. Ez cinikusra sikerült.

Ha osztottál meg ilyet, egy új perspektívát szeretnék mutatni, nem bántani. Megértést és nem szégyent. Nem baj, hogy megosztottad, csak adnék mellé háttér információkat, ami érdekes lehet. Hogy soha többet eszedbe se jusson ilyet kirakni.

Én is éreztem ezeket sokszor oda-vissza. Sőt még mindig érzem néha, de ahogy feljön, azonnal foglalkozom is vele. Nem egy felemelő érzés. Szúr, nyom, piszkál, keserű. Az viszont örömmel tölt el, hogy képes vagyok felismerni és helyre tenni magamban.

A középút szerintem az lenne, ha próbálnánk értékesnek tartani magunkat annyira, hogy a másik viselkedése, esetleges ignorálása sem billent ki semelyik oldalra minket és megengednénk neki a távolságot meg az időt, azt, ami a másiknak épp komfortos. Hogy nem függünk attól, hogy a másik mennyire van közel.

Jogosnak lehet érezni meg igaznak is az önsajnálatot meg a sértődést. Csak az a baj velük, hogy nemhogy előre nem visznek, inkább hátra.

Ezekkel a mondatokkal (ha nem keres, nem szeret és társai) nagyon durva lelkiismeret furdalást is lehet okozni azoknak, akik még nem dolgoztak magukon vagy nem is tudják, hogy szükséges lenne. És azért az látható, hogy sok ilyen ember van még. Ha valakit bántalmaztak már csenddel veréssel, elfordulással, szeretet megvonással, azoknak ez azonnali tőrdöfés lehet. És akkor bekapcsol a megfelelési kényszer.

Számomra egy ember szeretetének nem az a mércéje, hányszor keres, hányszor ír, egyáltalán foglalkozik-e velem kézzelfogható, látható módon. Ha nem beszélünk is érzem, ha szeretettel gondol rám valaki

De miért nem keres?

-Azért nem keres, mert nem ér rá.

-Azért nem keres, mert nem tart ott, hogy kapcsolódjon.

-Azért nem keres, mert nem tudja, hogyan is kellene.

-Azért nem keres, mert fél. Tőled, saját magától, mindegy. Tart attól, amit megnyitsz benne. Hogy onnantól kezdve minden megváltozik és ezt jelen élethelyzetében nem tudja majd kezelni.

-Azért nem keres, mert túl sok mindent érez. Összezavartad. Időre van szüksége.

-Azért nem keres, mert túl sok vagy neki. Vagy túl kevés.

-Azért nem keres, mert amúgy nem érdekled. És ez nem bűn. A kapcsolódás feltételez egyfajta kölcsönösséget, ami ha nincs, akkor nem is beszélhetünk róla.

-Azért nem keres, mert képes megítélni, milyen állapotban van éppen és ezt nem szeretné Rád önteni.

-Azért nem keres, mert lejárt az időtök.

A teljesség igénye nélkül.

Lehet lépést tenni a másik felé. De fel kell készülni arra, hogy nemet mondhat. Ha ez a megengedés megvan, a csalódás keserű íze nem marja a torkodat. Elfogadod, hogy egyelőre vagy egyáltalán nem szeretne Tőled semmit és emiatt nem hiszed, hogy elromlottál odabent.

Miért akarsz olyan embereket az életedbe, akik csak azért vannak ott félig-meddig, mert Te ezt elvárod/akarod/szeretnéd?

Nem lenne jobb olyan emberekkel körülvenni magad, akik ugyanúgy az életedben szeretnek lenni, mint Te az övékében?

Ha a meg- és feldolgozatlan traumáikat napi szinten öntik a lábad elé, azt mikor fogod megunni?

Nem nekem kell megválaszolni a kérdéseket.

És még valami, ami kicsit más.

Két ember között nem csak fizikai kapcsolat lehet. Ennek hiányában is ott hintázhatsz a szívén és csücsülhetsz a gondolataiban.

Vannak olyanok, akiknek ha eszébe jutsz, mosolyognak. Melegséget éreznek belül. Miattad. Mert örülnek, hogy megszülettél és létezel. Erről sanszosan nem tudsz, de ha esetleg igen, akkor örülj neki, mert érték.

Van egy idézet, amit épp nem találok, de a lényege az, hogy az emberi kapcsolatokat úgy lehet a legjobban gyógyítani, ha a másik fél nincs jelen. Ilyenkor nincs kényszer ugyanis.

Mert távolról is lehet szeretni, sőt kapcsolódni is úgy, hogy nincs fizikai kontaktus, nincs beszélgetés, nem is találkoztok. Egyszerűen érzed a másikat. Ha gondolatban átöleled, ha megsimogatod – tudni fogja, hidd el. És ez sokszor nagyobb erőt ad mindennél.

Fotó: Pinterest