„Bevezetés
Ez sem egy agresszív poszt.
Ez egy határozott, felnőtt hang – olyan valakié, aki hosszú idő után végre ki tudja mondani, amit érez. Tudom, lesz, aki ezt bántásnak éli meg. De nem annak szánom. Ugyanakkor nem fogom visszafogni magam csak azért, mert valaki kényelmetlenül érzi magát attól, amit érzek, mondok vagy teszek.
Tartom magam annyira felnőttnek és van annyi élettapasztalat már a hátam mögött, hogy ha valami felháborít, bánt, szúr, nyom -és legfőképpen kikívánkozik belőlem-, arról posztoljak vagy beszéljek. Nem az a fontos, kinek szól, kit ér el, ki veszi magára vagy ki nem – ez rólam szól. Én vagyok.
Olyan felnőtteknek írok, akik el tudják dönteni, egyetértenek-e vagy sem, sőt véleményt is meg lehet fogalmazni, az mindig mutatja, ki hol tart éppen.
Nem szokásom hisztizni: ismert tények alapján megfogalmazom azt, ami adott témában bennem van. Nem kesergek azon, hogy mi miért történt, nem sajnálkozom rajta (vagy nem sokáig). De nem megyek el mellette. Még ha nem is fog ettől változni a kinti világ – az én belső világom igen.
Ahogy élőszóban is igaz – a saját fb oldalamon pláne megengedem magamnak, hogy szavakba öntsem, kiírjam magamból azt, ami nem tetszik, ahogy ezt már fentebb említettem.
Olykor meg is szoktam tenni. Értelmesen, intelligensen, világosan (sőt, többnyire arról írok, ami tetszik, tehát nem ezek vannak túlsúlyban).
És ugyanezt megengedem másoknak is. Sosem írom oda, hogy: engedd el, ne foglalkozz vele, tedd már túl magad rajta… aki ezekkel operál még mindig, az kimondom: bántalmaz.
Ha feljött, okkal van ott, tehát foglalkozni KELL vele. Helyre tenni vagy megoldani, ha lehet.
Nekem az írásra már csak azért is szükségem van, hogy át tudjak lendülni azon, ami zavar. Hogy vissza tudjam rendezni a lelkem. Nyilván továbbra is zavarni fog, mert az emberi butaság konstans és végtelen a mai világban, ezt vallom és vállalom. De az írás engem gyógyít. Megnyugtat. Segít rendet tenni a fejemben is és lecsendesíti ezt az őrült zajt, ami kint van. Visszaterel a belső rendbe. Eszköz hozzá.
És a lényeg: van egy dolog, amit eddig nem viseltem jól, mert ebben nőttem fel és ez csak most tudatosodott bennem. És emiatt ezt a továbbiakban pedig már biztosan nem viselem el: ha valaki érvényteleníteni akarja az érzéseimet vagy bírálni a tetteimet.
Nem vagyok gyerek. Nem kell nevelni, lehűteni, és nem kell visszaterelni engem ZEN-be.
Az érzéseim és a gondolataim egy felnőtt emberéi, aki azért osztja meg, mert így tartja jónak. Ki mit vesz ki belőle, ki mit gondol erről, nem lehet dolgom. Azért vállalok felelősséget, amit mondok és írok, nem azért, amit más ért alatta.
Nincs ember, aki végig követte volna az elmúlt 44 évemet. Bárki, akit ismerek, valamikor látott engem valamilyen életszakaszban.
Az az ember, aki voltam, nincs, megváltozott.
Ezért sincs szükségem kijelölt anyára, apára, nevelőre, gondozóra, ápolóra vagy mesterre.
És aki engem valóban ismer egy kicsit is: ő most hallotta, amint ezt végtelen nyugalommal és meggyőződéssel mondtam el.
Köszönöm, hogy elolvastad.”
Fotó: Pinterest
Vélemény, hozzászólás?